2018. december 22., szombat

Bettával tartható halak



Sziasztok!


Bildergebnis für bettafish"Ha egy community tank-ot szeretnénk, azaz több fajt együtt tartatni, úgy, hogy egy bettát az akvárium ékszerének szánunk (amit, megjegyzem, egy baromi jó ötlet, csak egy kicsit nehéz kivitelezni), akkor mindenképpen olyan halakat, puhatesűeket válasszunk mellé, ami veszélytelen a bettára nézve (ugyanúgy a másik élőlénnyel szemben is). Legelőször a legtöbben a guppikra gondolnának, mert olcsó, kifejezettem igénytelen, ugyanakkor nagyon mutatós, és élénk mozgásával szinte életre kelti az akváriumot. Ezzel csak annyi a baj, hogy a betta a hosszú uszójú guppikban, ellenséget lát, legyen az hím vagy nőstény betta. Attól függetlenül is bántani fogja. az élénk, kihívó színezetű halakkal is probémáik lehetnek, szóval most összegyűjtöttem néhány halat, ami a bettákhoz illik:


Platti (Xiphophorus maculatus):

Méret: 4-6 cm
Hőmérséklet: 23-27 fok
Élettartam: 3-5 év
Baromi békés faj, a minimum akvárium méret olyan 45-50 liter, ami nem is olyan rossz. Szinte egyáltalán nem szokott agresszivitást mutatni, bunyókat kerüli. A hím nem olyan erősen hajtja a nőstényt, mint a guppi, így nyugodtan lehet akár egy hímet és egy nőstényt tartani. A legjobb mégis, ha legalább egy kis négyes osztaguk van. Kicsit több növényi táplálék kell neki, mint állati, erről az igényükről ne felejtsünk el gondoskodni. (A képen egy Mikey-Mouse platti látható, mely a Miki egér formájó farokúszó-foltjáról kapta a nevét.)


Közönséges algaevőharcsa (Ancistrus cirrhosus):

Méret: 12-15 cm
Hőmérséklet: 23-28 fok
Élettartam: 10-12 év
Az ancik kifejezetten éjjel aktívak, talajlakók, éjszaka kutatnak táplálék után, és élik az életüket. Rettentően békés fajta, bármilyen állattal kijön, hálóval való kifogás viszont ennél komplikáltabb: amilyen ártatlan, olyan fürge is, szempillantás alatt képes elillanni. Simogatását senkinek sem ajánlom, hacsak nem akarja a hal tüskéit simogatni. Kifejezetten növényevő, a fiatalabbak szorgosan takarítják az üveget és dísztárgyakat, az idősebbek már csak a főtt uborkára meg spenótlevelekre vágynak.
A hímek nagy bajuszkoronát növesztenek fél éves korukra a tepsifejükre, a nőstények ellenben teljesen kopaszok maradnak, vagy néhány apró szálat növesztenek.


Vörös neonhal (Paracheirodon axelrodi):

Méret: 4-5 cm
Hőmérséklet: 23-27 fok
Élettartam: 3-7 év

Kicsit szívósabb fajta, mint a közönséges neonhal (P. innesi), és erőteljesebb színekben is pompázik. Lazac lévén szeretnek minél nagyobb csoportokban mozogni. Rajuk kifejezettem pompás látvány, ráadásul nagyon békés típus.10 db ajánlott, kezdők számára tökéletes, mivel nagyon egyszerű a tartása, és a paraméterekre sem érzékeny. Szereti az élő eleséget, mint a Tubifex, Daphnia és Szúnyoglárva, de a fagyasztott eleség is megfelel neki.






Pirosorrú pontylazac (Petitella georgiae):


Méret: 4 cm
Hőmérséklet: 23-26 fok
Élettartam: 2-4 év

Mutatós fajta, piros orráról és fekete-fehér mintás farokúszójáról ismerszik meg. A hímek valamivel kisebbek és karcsúbbak, míg a nőstények termetesebbek és kissé gömbölydedek. Kicsit érzékenyek, beszerzés után mindenképpen karanténozni kell őket egykét napra. Nagy helyigényűek, minimum rajméret 10-15 egyednél kezdődik. Jobban szeretik a tágasabb helyeket, a számukra legjobb akvárium méret 100 liter.


Zebradánió (Danio rerio):


Méret: 4-5 cm
Hőmérséklet: 20-26 fok
Élettartam: 4-6 év
Véleményem szerint az egyik legszebb lazacféleség. Pink, neonzöld, arany és fekete változatuk létezik, mindnek megvan a normál úszójú, és fátyolos variációja. Rajhal, mindenevő, szeret kiúszni, ezért jobb, ha nem ültetünk be mindent növényekkel. Nem probléma számára a hűvösebb vízhőmérséklet.
Tenyésztésük egyszerű, kezdő akvaristáknak ajánlott, mivel elég egyszerű a tartása. Népszerű fajta, így beszerzése sem nagy probléma.





Feketesávos límia (Limia nigrofascinata):

Méret: 6-7 cm
Hőmérséklet: 26-30 fok
Élettartam: 3-5 év

Sajnos Magyarországon még mindig elég ritkásan lehet rábukkani, ha meg valaki észreveszi, fogalma sincs róla, hogy épp mit is lát valójában.
Az idős hímek háta erősen felfelé ível, mindegyik hal bronz-zöld, sárga és hasonló színekben pompázik. A fiatal halak sötétebb színűek és a fekete csíkjaik is erőteljesebbek. Első benyomásra olyan, mint egy új design-ú platti, mind viselkedésében, mind táplálkozásában. A nőstények vemhessége kb. 5-8 hétig tart. Az ivadékok mennyisége akár a 30 egyedszámot is elérheti.




Neocardinia Garnélák (Neocardinia davidi):

Méret: 4-6 cm
Hőmérséklet: 20-30 fok
Élettartam: 1-2 év                                                                       

                                                                   Red Cherry

A legegyszerűbben tartható vízi élőlény, a Neocardiniáknál már csak a szúnyoglárvák egyszerűbbek. Nagyon strapabíró állat, szobahőmérsékleten simán megél. Rengeteg színváltozata létezik, többek között a Sakura, Blue dream, Yellow fire, stb,...Amit fontos tudni róla, hogy ne tartsunk két színváltozatot együtt, mert hibrid utódjaik lesznek, amik a vadas változatra fognak hasonlítani. A vadas a legelső szín, zöldes-barnás külsejű.



Orange rili















Bildergebnis für red saKURA"
Red Sakura
















Carbon rili

















Majd folytatom ;) ....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése