2018. december 22., szombat

Bettával tartható halak



Sziasztok!


Bildergebnis für bettafish"Ha egy community tank-ot szeretnénk, azaz több fajt együtt tartatni, úgy, hogy egy bettát az akvárium ékszerének szánunk (amit, megjegyzem, egy baromi jó ötlet, csak egy kicsit nehéz kivitelezni), akkor mindenképpen olyan halakat, puhatesűeket válasszunk mellé, ami veszélytelen a bettára nézve (ugyanúgy a másik élőlénnyel szemben is). Legelőször a legtöbben a guppikra gondolnának, mert olcsó, kifejezettem igénytelen, ugyanakkor nagyon mutatós, és élénk mozgásával szinte életre kelti az akváriumot. Ezzel csak annyi a baj, hogy a betta a hosszú uszójú guppikban, ellenséget lát, legyen az hím vagy nőstény betta. Attól függetlenül is bántani fogja. az élénk, kihívó színezetű halakkal is probémáik lehetnek, szóval most összegyűjtöttem néhány halat, ami a bettákhoz illik:


Platti (Xiphophorus maculatus):

Méret: 4-6 cm
Hőmérséklet: 23-27 fok
Élettartam: 3-5 év
Baromi békés faj, a minimum akvárium méret olyan 45-50 liter, ami nem is olyan rossz. Szinte egyáltalán nem szokott agresszivitást mutatni, bunyókat kerüli. A hím nem olyan erősen hajtja a nőstényt, mint a guppi, így nyugodtan lehet akár egy hímet és egy nőstényt tartani. A legjobb mégis, ha legalább egy kis négyes osztaguk van. Kicsit több növényi táplálék kell neki, mint állati, erről az igényükről ne felejtsünk el gondoskodni. (A képen egy Mikey-Mouse platti látható, mely a Miki egér formájó farokúszó-foltjáról kapta a nevét.)


Közönséges algaevőharcsa (Ancistrus cirrhosus):

Méret: 12-15 cm
Hőmérséklet: 23-28 fok
Élettartam: 10-12 év
Az ancik kifejezetten éjjel aktívak, talajlakók, éjszaka kutatnak táplálék után, és élik az életüket. Rettentően békés fajta, bármilyen állattal kijön, hálóval való kifogás viszont ennél komplikáltabb: amilyen ártatlan, olyan fürge is, szempillantás alatt képes elillanni. Simogatását senkinek sem ajánlom, hacsak nem akarja a hal tüskéit simogatni. Kifejezetten növényevő, a fiatalabbak szorgosan takarítják az üveget és dísztárgyakat, az idősebbek már csak a főtt uborkára meg spenótlevelekre vágynak.
A hímek nagy bajuszkoronát növesztenek fél éves korukra a tepsifejükre, a nőstények ellenben teljesen kopaszok maradnak, vagy néhány apró szálat növesztenek.


Vörös neonhal (Paracheirodon axelrodi):

Méret: 4-5 cm
Hőmérséklet: 23-27 fok
Élettartam: 3-7 év

Kicsit szívósabb fajta, mint a közönséges neonhal (P. innesi), és erőteljesebb színekben is pompázik. Lazac lévén szeretnek minél nagyobb csoportokban mozogni. Rajuk kifejezettem pompás látvány, ráadásul nagyon békés típus.10 db ajánlott, kezdők számára tökéletes, mivel nagyon egyszerű a tartása, és a paraméterekre sem érzékeny. Szereti az élő eleséget, mint a Tubifex, Daphnia és Szúnyoglárva, de a fagyasztott eleség is megfelel neki.






Pirosorrú pontylazac (Petitella georgiae):


Méret: 4 cm
Hőmérséklet: 23-26 fok
Élettartam: 2-4 év

Mutatós fajta, piros orráról és fekete-fehér mintás farokúszójáról ismerszik meg. A hímek valamivel kisebbek és karcsúbbak, míg a nőstények termetesebbek és kissé gömbölydedek. Kicsit érzékenyek, beszerzés után mindenképpen karanténozni kell őket egykét napra. Nagy helyigényűek, minimum rajméret 10-15 egyednél kezdődik. Jobban szeretik a tágasabb helyeket, a számukra legjobb akvárium méret 100 liter.


Zebradánió (Danio rerio):


Méret: 4-5 cm
Hőmérséklet: 20-26 fok
Élettartam: 4-6 év
Véleményem szerint az egyik legszebb lazacféleség. Pink, neonzöld, arany és fekete változatuk létezik, mindnek megvan a normál úszójú, és fátyolos variációja. Rajhal, mindenevő, szeret kiúszni, ezért jobb, ha nem ültetünk be mindent növényekkel. Nem probléma számára a hűvösebb vízhőmérséklet.
Tenyésztésük egyszerű, kezdő akvaristáknak ajánlott, mivel elég egyszerű a tartása. Népszerű fajta, így beszerzése sem nagy probléma.





Feketesávos límia (Limia nigrofascinata):

Méret: 6-7 cm
Hőmérséklet: 26-30 fok
Élettartam: 3-5 év

Sajnos Magyarországon még mindig elég ritkásan lehet rábukkani, ha meg valaki észreveszi, fogalma sincs róla, hogy épp mit is lát valójában.
Az idős hímek háta erősen felfelé ível, mindegyik hal bronz-zöld, sárga és hasonló színekben pompázik. A fiatal halak sötétebb színűek és a fekete csíkjaik is erőteljesebbek. Első benyomásra olyan, mint egy új design-ú platti, mind viselkedésében, mind táplálkozásában. A nőstények vemhessége kb. 5-8 hétig tart. Az ivadékok mennyisége akár a 30 egyedszámot is elérheti.




Neocardinia Garnélák (Neocardinia davidi):

Méret: 4-6 cm
Hőmérséklet: 20-30 fok
Élettartam: 1-2 év                                                                       

                                                                   Red Cherry

A legegyszerűbben tartható vízi élőlény, a Neocardiniáknál már csak a szúnyoglárvák egyszerűbbek. Nagyon strapabíró állat, szobahőmérsékleten simán megél. Rengeteg színváltozata létezik, többek között a Sakura, Blue dream, Yellow fire, stb,...Amit fontos tudni róla, hogy ne tartsunk két színváltozatot együtt, mert hibrid utódjaik lesznek, amik a vadas változatra fognak hasonlítani. A vadas a legelső szín, zöldes-barnás külsejű.



Orange rili















Bildergebnis für red saKURA"
Red Sakura
















Carbon rili

















Majd folytatom ;) ....

2018. december 21., péntek

Békés harcoshal- Betta imbellis

Sziasztok!


Amit tudni kell róla:

A Betta imbellis (Békés harcoshal) nem véletlenül kapta a nevét, a hímek nem gyilkos hajlamúak a másik féllel szemben. Tulajdonképpen kettő hímet egyáltalán nem nehéz tartani egy akváriumban, halálesetek nélkül. Egy 50-80 literes akváriumot ültessünk telenövényekkel, helyezzünk bele annyi búvóhelyet, amennyit bírunk, és kész is a Betta imbellis-édenkert!

Nemesített Plakat hím
A vize...

Ez a fajta jobban bírja a hűvösebb vizet, így egy 25-29 fokos, 6,5-7 pH-jú (lágy),  7-10 NK°-s vízben valószínűleg tökélesen fogják érezni magukat.

Irizáló zöld hím
Tenyésztése...

Egy párt egy nagyjából 30-50 literes akváriumban tarthatunk. Ha a nőstény készen áll a párzásra, akkor a hím habfészket készít, majd ha végzett vele, akkor odacsalogatja/terelgeti a nőstényt, és összefonódással ikrákat présel ki belőle, amiket lehullás közben összeszedeget a szájában, és a habfészekbe köpi. A nőstény is segít összeszedni az ikrákat. (Nagyjából 4-5 cm-re nőnek meg, ennél a nőstény csak egy kicsit kisebb. Akár a 2-5 évet is megérik.)

Gyakorlatilag a tenyésztése/nevelése/tartása majdhogynem megegyezik a betta splendensével, a minimális agressziót leszámítva, ugyanis NEM véletlenül kapta a nevét.

Szintén egy továbbtenyésztett Roundtail hím  (forrás: Pinterest)

Tartása...

Mivel egyáltalán nem agresszív, ezért nála veszélyesebb, csipkelődős fajokkal nem jön ki jól, sok stresszt okozna az előlük való menekülés.

"Vad" típusú hím 
Etetése...

Ragadozó. Tubifex, sórák, szúnyoglárva minden mennyiségben adható. Ezen kívül a lemezesre is könnyen rászoktatható.


Extra:

Fontos információ: a Betta imbellis képes szaporodni a Betta splendenssel! Ezek utódai mind hibridek lesznek, és csak az F2-F3-as generációban kezdenek el igazán szépek lenni.

Megjegyzés: a bettáknál az utódok leginkább az apától örökölnek, azaz, ha hibrideket akarunk, meg kell választani az apa tulajdonságait. Ha az apa imbellis, akkor nagyobb valószínűséggel az ivadékok kissé furcsa színű vagy formájú imbellisekre fognak hasonlítani. Ha splendens az apa, akkor könnyebb dolgunk van, hiszem bármilyen színt és formát hozhatunk létre.

Nem sokára én is megpróbálom tenyészteni a két fajt, és próbálok minél részletesebb leírást adni az imbellis x splendens utódokról. :D


A betta hímet leszámítva kb. ilyen helyen éreznék jól magukat.
 Dúsan ültetett növényzet, nem túl erős fényviszonyok a legjobbak számára
És mivel már Magyarországon is egyre gyakoribb, nem jelent gondot a beszerzése sem. (Én is "vadászok" néhányra mostanában.)

Összességében ez a faj nyugodt jellemével, óvatos mozgásával ideális egy "lassú" életvitelű akváriumba.